Dr. Purcsi Katalin

szülész-nőgyógyász szakorvos

Bemutatkozás

Dr. Purcsi Katalin szülész-nőgyógyász szakorvos
Dr. Purcsi Katalin vagyok szülész-nőgyógyász szakorvos. Békéscsabán születtem, majd ott is nevelkedtem. Gimnáziumi éveimet követően orvosi diplomámat Szegeden szereztem meg.

Egyetemi éveim alatt ösztöndíjjal volt lehetőségem Németországban tanulni, majd az egyetem befejezése után 3 évig az Országos Onkológiai Intézet Nőgyógyászati Osztályán dolgoztam, ahol több kutatásban is részt vehettem. Jelenleg a Szent János Kórház Szülészeti-Nőgyógyászati Osztályán dolgozom.

Világ életemben orvos szerettem volna lenni, sosem tudtam magam másként elképzelni. Azon szerencsés emberek közé tartozom, aki elmondhatja magáról, hogy a munkája egyben a hobbija is.

Világ életemben orvos szerettem volna lenni, sosem tudtam magam másként elképzelni. Azon szerencsés emberek közé tartozom, aki elmondhatja magáról, hogy a munkája egyben a hobbija is.

Úgy érzem, hogy megtaláltam az összhangot minden területen az életemben, melyhez a férjem és a kislányom megadják a megfelelő hátteret. Igyekszem mindig mindenhol a legjobb teljesítménnyel, és a leglelkiismeretesebben elvégezni a rám bízott feladatokat.

Céljaim

Célom, hogy a hozzám járó betegek őszintén megnyílhassanak a rendelőben.

Fontos számomra az emberközeli szemlélet, a bizalmi légkör megteremtése, éppen ezért minden betegemmel, kismamámmal szinte baráti kapcsolatot alakítok ki. Nincs olyan kérdés, amit ne tehetnének fel és azt vallom, hogy nem csak az orvos-beteg kapcsolatban, de a hétköznapi életben is az egyik legfontosabb a megfelelő kommunikáció.

Főleg operatív meddőségi kivizsgálással, terhesgondozással, valamint alap ultrahang diagnosztikával foglalkozom. Természetes szülés párti vagyok és mivel már saját bőrömön is megtapasztalhattam a vajúdás fájdalmait és szépségeit, így a szülésvezetés során számomra rendkívül fontos, hogy megteremtsem a kismamáknak a nyugodt és kiegyensúlyozott légkört.

Hosszú távú céljaim között szerepel a klinikai genetika szakképesítés megszerzése és a legmagasabb szintű és legspeciálisabb ultrahangos diagnosztika elsajátítása.

L33 Medical, Budaörs

Péntek délutánonként Budaörsön az L33 Medical rendelőben várom pácienseimet 13 órától 19 óráig. A rendelő barátságos környezetben a Kárpát utca 1. szám alatt lett kialakítva, ami pár perc alatt megközelíthető Kelenföldről, Budakesziről vagy Törökbálintról. Gépkocsival érkező pácienseink ingyenesen parkolhatnak az épület előtt, akik tömegközlekedéssel érkeznek mind Kelenföldről mind a Széll Kálmán térről közvetlen buszjárattal megközelíthető.
Rendelési idő:
Péntek 13-19 óra
Bejelentkezési lehetőség:
Az időpontfoglalással kapcsolatos bővebb információkért kattintson az alábbi gombra!
Árak:
Az árakkal kapcsolatos bővebb információkért kattintson az alábbi gombra!

Géndiagnosztika

Októbertől kedd délutánonként Istenhegyen (XII. kerület) a Géndiagnosztika Intézetben várom pácienseimet 15 órától 18 óráig. A rendelő barátságos környezetben a Zalatnai utca 2 szám alatt található, ami pár perc alatt megközelíthető a Széll Kálmán térről.
Rendelési idő:
kedd 15-18 óra (február 27-től hétfő 12:40 - 18 óra)
Bejelentkezési lehetőség:
Az időpontfoglalással kapcsolatos bővebb információkért kattintson az alábbi gombra!
Árak:
Az árakkal kapcsolatos bővebb információkért kattintson az alábbi gombra!

Kórházi háttér

Mind a műtéteket, mind a szülések levezetését a Szent János Kórházban végzem. A nőgyógyászat a 11-es épület 1. és 2. emeletén található. Az épületnek két bejárata van, 19 óra után már csak az udvar felöli ajtón lehet közlekedni csengetést követően.
Szent János kórház nőgyógyászat Szent János kórház nőgyógyászat

Megközelíthetőség

A Széll Kálmán tér felöl a Szilágyi Erzsébet fasoron át a Főbejárat előtt elhaladva a Diós árkon felfelé haladva a legelső sorompónál lehet behajtani és rögtön ott jobb oldalon található a Szülészet-Nőgyógyászat épülete.
A Széll Kálmán térről a 61-es, illetve 56-os villamossal 3 megálló, illetve a 128-as, vagy 22A buszokkal 2 megállót kell utazni. A Főbejáraton át balra elindulva felfelé haladva érheti el épületünket.

Referencia

Dr. Purcsi Katalin és Szász-Kovács Emese
"Ezúton szeretném megköszönni doktornőmnek, Purcsi Katalinnak, aki egyben a barátnőm is, hogy az ő óvó szemei és később kezei között születtek meg a gyerekeink..."
Szász-Kovács Emese, olimpiai bajnok

Kapcsolat

E-mail: dr.purcsi.katalin@gmail.com

L33 Medical, Budaörs

Rendelési idő: Péntek 13-19 óra

Géndiagnosztika, Istenhegy

Rendelési idő: kedd 15-18 óra (február 27-től hétfő 12:40-18 óra)